


A számítógépes munka veszélyei
Egyre többen vannak, akiknek munkájához
elkerülhetetlenül hozzátartozik a számítógép. Ma már hivatalosan
elismert tény, hogy a képernyő előtt végzett munka okozhat betegséget. A
kiváltó ok pedig az egészségügyi kívánalmaknak nem megfelelő
számítógép,
Egy-egy szöveg begépelése során a gépíró szeme akár napi 30 000-szer is ingázhat a képernyő és a papír között. Pupillája eközben újra és újra alkalmazkodik a monitor, illetve a papír eltérő fényerejéhez és távolságához. Míg pillantása délelőtt még minden nehézség nélkül vándorol ide-oda a papír és a monitor között, délutánra ugyanehhez a munkához már kétszer olyan hosszú időre van szüksége.
A sok pislogás kíméli a szemet
Nem
csak az ide-oda pillantgatás és a rossz (vagy rosszul beállított)
monitor terhelő a szemnek. Japán kutatók egy további problémára
bukkantak: ha hosszasan egy pontra meredünk - ahogyan ez a számítógép
előtt gyakran előfordul - gyengül az akaratlan pislogás mértéke. A japán
tanulmány szerint normál, pihent állapotban percenként 22-szer hunyjuk
le szemünket. Olvasásnál azonban csak 10-szer és a számítógépnél már
percenként csupán hétszer. A pislogásnak fontos biológiai szerepe van,
ugyanis ez biztosítja, hogy mindig egyenletes könnyréteg borítsa a
szemgolyó szaruhártyáját. Amennyiben nem pislogunk elég gyakran, ez a
réteg megszakadhat, vagy megváltozhat a könny összetétele a normálishoz
képest.
A számítógép előtt kiszárad a szem
Különösen
rossz, ha felfelé kell néznünk a monitorra, mert ebben az esetben tágra
kell nyitni a szemünket. Aki így dolgozik, annak megfájdul a feje, a
szeme ég és vörös lesz, veszít az ellenálló képességéből. Az orvosok
"száraz szemnek" vagy "sicca szindrómának" nevezik ezt a jelenséget. A
képernyő és a szem közötti távolság legyen körülbelül 50 cm, nagy
képernyőknél ennél több.
A képernyő felső szegélye legyen körülbelül szemmagasságban, semmiképpen sem szabad ennél magasabbra nézni. Sem az ablakon beáramló természetes nappali fény, sem a mesterséges megvilágítás ne képezzen zavaró visszatükröződést a képernyőn. Ha tehát időnként szünetet tartunk, rövid időre kikapcsoljuk a gépet, kinézünk az ablakon, teszünk egy kis sétát, vagy beleolvasunk az újságba, akkor pihentetjük a szemünket és növeljük a koncentráló- és teljesítőképességünket is.
A helyes testtartás
A számítógépnél végzett munka nem csak a szem épségét
veszélyezteti. A helytelen testtartás is számos betegséget okozhat. Ez a
megfelelő szék és asztal segítségével megelőzhető. A helyes bútor
kiválasztásánál az alábbiakra figyeljünk: Az asztallap magassága (ideális az állítható magasság) 68 és 76 cm között legyen. A klaviatúra kerüljön a lehető legalacsonyabb szintre az asztalon úgy, hogy a hüvelykpárnát, illetve az alkart kényelmesen megtámaszthassuk. Ülés közben használjuk ki a szék teljes ülőfelületét, és lehetőség szerint üljünk egyenesen. A szék ülőfelületének magassága legyen olyan, hogy gépelésnél az alkar és a felkar derékszöget zárjon be. A térdhajlatnak ugyancsak derékszöget kell képeznie. Ha az adott szék- vagy asztalmagasság ezt nem teszi lehetővé, használjunk lábtámaszt. (www.patikamagazin.hu) |